Willkommen auf den Seiten des Auswärtigen Amts

Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő

05.06.2018 - Cikk

A Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő magyarországi döntőjében 2018. május 30-án, a budapesti Andrássy Egyetemen a németül legjobban vitázó négy magyar fiatal folytatott heves vitát a következő kérdésről: „Támogassa-e az állam a diplomás hiányszakmák oktatását Magyarországon?"

A vitában nem csak a jobb ténytudás volt döntő, hanem az is, hogy a résztvevők tárgyilagosan és korrekten ütköztessék a nézeteiket. Fontos volt tehát odafigyelni egymásra és megérteni az ellenkező oldal véleményét. Fel kellett tárni az esetleges ellentmondást az ellenérvekben, és meggyőzően alá kellett támasztani az álláspontokat.

Vitázik a világ ifjúsága - nemzetközi vitavetélkedő
Hutter Ottó és Balázs Fanni© Selmeczi Tamás

Retorikai képességeiről végül Balázs Fanni, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja győzte meg leginkább a zsűrit. Ő és a második helyezett Hutter Ottó, a budapesti Tamási Áron Gimnázium tanulója képviselik Magyarországot szeptember 20-án a pozsonyi nemzetközi döntőben.

A projekt erősíti a vitakultúrát, mint a demokrácia eszközét és támogatja az európai többnyelvűséget.

Tizenkét közép- és kelet-európai országból 150 középiskola mintegy 2500 tanulója vesz részt a Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőn, melyet Magyarországon már 2010 óta rendeznek meg.

A Vitázik a világ ifjúsága – közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.

Magyarországon a projektet a Hanns-Seidel-Alapítvány, a Konrad-Adenauer-Alapítvány, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az Andrássy Egyetem, az E.ON Hungária Zrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága támogatja.

Az országos döntő fővédnöke Dr. Hende Csaba, a magyar Országgyűlés alelnöke volt.

www.jugend-debattiert.eu/ungarn

www.facebook.com/JugendDebattiert International

Lap tetejére