Csak „kozmetikai beavatkozás”: mire gondolunk, ha ezt halljuk?

Valószínűleg a legkevésbé a fal leomlására. És mégis – legalábbis az NDK vezetése szerint csak kozmetikai beavatkozás volt, amit 1989 nyarán a magyar-osztrák határon csináltak. „Az európai enyhülési folyamat során tervszerűen”, ezt jelentette a védelmi miniszter főnökének, Erick Honeckernek a határkerítés lebontásáról. A kerítés eltűnt. A határ azonban fennmaradt, még meg is erősítették ott a járőrözést. Egyelőre.

Pontosan eddig a napig 30 évvel ezelőtt, ez volt ugyanis a nap, amikor a magyar kormány – egyébként az NDK kormányának akarata ellenére – megnyitotta a határt. A menekülthullámot már rég nem lehetett feltartóztatni. A „kozmetikai beavatkozás” nemsokára az egész földrész arcát megváltoztatta.

Hölgyeim és Uraim, ha a 30 évvel ezelőtti békés forradalomra gondolunk, akkor először a november 9-i, berlini képek jutnak eszünkbe. Ezektől a képektől nem csak én leszek még mindig libabőrös, hanem valószínűleg sokan mások is, akik akkor a tv-ben vagy a helyszínen követték az eseményeket.

Idegenek borulnak egymás nyakába, mintha már évtizedek óta nem látták volna egymást. Zokognak. És ezzel egy időben nevetnek a boldogságtól. Autósorok, német zászlók lobognak a trabantok ablakaiban a Ku’ dammon.

A fal – 28 éves fennállása után nagy robajjal összeomlott ezen a novemberi éjszakán Berlinben. De az apró repedések már hónapokkal azelőtt megjelentek, csak éppen máshol. Még mielőtt az emberek az NDK-ban az utcára mentek tüntetni – hogy utazhassanak, hogy demokratikusan válasszanak, több tízezer honfitársuk ezekért a célokért az életét és szabadságát kockáztatta a Magyarországon keresztüli menekülés során. Nem durrogtak a pezsgős kupakok, nem volt konfettieső, amikor sikeresen átkeltek a határon. A régóta vágyott szabadság ebédjegyekkel kezdődött a túlzsúfolt befogadótáborokban.

Hölgyeim és Uraim!

Ezek a képek és történetek idősebbek, mint a legtöbbjük ma itt a teremben. Tényleg igaz az, hogy e képek nélkül és 1989 nyarának eseményei nélkül ma nem ülhetnénk itt.

Az NDK diktatúrája idején itt, ahol most vagyunk, a Német Külügyminisztériumban, a NSZEP Központi Bizottságának székhelye volt. És ott, ahol az én irodám van, ott volt akkoriban Erich Honecker irodája. Az NDK-t tehát innen irányították. Ez volt a hatalom különösen szigorúan őrzött részlege. És akkor jött a rendszerváltás. Végezetül itt, ebben a helyiségben, az első szabadon választott Népi Kamara egykori kongresszusi termében 1990. szeptember 20-án elfogadták a Németország egységéről szóló szerződést. Itt, ezen a helyen nyerték meg végérvényesen a demokráciáért, szabad utazásért, szabad választásokért folytatott harcot.

Hölgyeim és Uram!

Magyarország nélkül ez nem lett volna lehetséges. A magyarok voltak azok, akik szolidárisak voltak az NDK-menekültekkel. Akik hivatalosan engedélyezték az összes NDK-polgárnak a „kiválasztott országba” történő kiutazást.

A magyarok voltak azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból.

És ezt mi, németek sosem fogjuk elfelejteni. Magyarországon keresztül vezet az az út, amely országunkat történelme valószínűleg legboldogabb pillanatával ajándékozta meg. És talán gyakrabban kellene arról beszélnünk, hogy ez így volt. A magyarországi emberek, akik saját maguk is még küzdöttek a szabadságukért, egyengették az NDK-ból érkező menekültek számára a szabadságba vezető utat. Ezért szeretnék, szeretnénk szívből köszönetet mondani, németként és európaiként.

Hiszen: Az a kő, amelyet a magyarok kiütöttek a falból, lett az alapja annak az Európának, amelyet ma ismerünk. A szolidáris Európa. A békés Európa. A szabad Európa. Olyan Európa, amelyben a fiatalok számára teljesen magától értetődő, hogy más országokban tanulhatnak, utazhatnak, új városokat fedezhetnek fel, barátságokat köthetnek. És olyan Európa, ahol országaink közösen néznek szembe a politikai kihívásokkal. Az EU garantálja a demokráciát és szabadságot, a toleranciát és az emberi jogokat. Ahhoz, hogy megértsük, milyen sokat jelent ez, elég, ha csak világunk más tájaira pillantunk, akár ma. De ezek a vívmányok nem magától értetődőek. Néha ezt az emberek emlékezetébe kell idézni, és én is ezek közé az emberek közé tartozom, hiszen 1966-ban születtem. Mindaz, amit ma élvezhetünk, béke, szabadság, polgári jogok, jogállamiság, viszonylagos jólét, ez mind megvan ott, ahol élek. Semmiért nem kellett megküzdenem, ezt megtették mások. És mégis újból és újból világossá kell tenni, hogy ezek nem maguktól értetődő dolgok. Ezek olyan dolgok, amelyeket nemcsak megélni kell, hanem – legalábbis én úgy látom – amelyek mellett egyre gyakrabban kell kiállni, megvédeni, újból és újból meg kell őket erősíteni.

Éppen a jogállamiság kérdései, a sajtószabadság vagy a kutatás és oktatás szabadsága jelentik az európai társadalom azon alapjait, amelyeket hosszú évtizedek alatt harcoltunk ki, amely önértelmezésünket, és életünket mélyen áthatja, és amelyek nem képezik tárgyalás alapját.

Mi, németek és magyarok megtanultuk ezt legújabb kori történelmünkből. A falak és a sorompók nem jelentenek megoldást. Ha valaki a világban az elzárkózást és a nacionalizmust helyezi előtérbe, össze kell tartanunk, mindenek előtt itt, Európában.

Hölgyeim és Uraim!

Egy magyar közmondás szerint barátot szerencse hoz, szükség próbál.

Népeinket a vasfüggöny leomlása felett érzett öröm és boldogság hozta közel egymáshoz. Számunkra, németek számára a boldogság a fal leomlásával szinte tökéletes volt. De ma már jól tudjuk: Csak Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia és a keleti blokk többi országának csatlakozásával lett a német újraegyesülésből európai újraegyesülés. Csak abban a pillanatban „egyesültünk a boldogságban”. Olyan Európában, amelyben egyenjogúan együttműködünk. Ahol nem lehetnek első és másodosztályú tagok.

De, Hölgyeim és Uraim, ennek az Európának az elmúlt években ismételten kemény próbákat kellett kiállnia: a pénzügyi válság miatt vagy a menekültek szétosztása miatt. A régi árkok ismét megjelentek. És még valami megjelent újból: határok, sorompók, ellenőrzések. Az egykori vívmányokról hirtelen újra vitázunk. És a brexit is megteszi a magáét. A brexit mutatta meg mindenek előtt, hova vezet az, ha az EU-ról folyamatosan rosszakat mondanak. Hova vezet az, ha Brüsszelt állítják be bűnbaknak és mások minden mulasztásáért Brüsszelre kenik a felelősséget.

Ezért, Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink,

ellent kell tartanunk, és újra éreztetnünk kell az emberekkel az EU vívmányait. Úgy, ahogy a Német-Magyar Ifjúsági Fórum teszi, ahol olyan fiatalok jönnek össze, akik tudni akarják, hogy néz ki a világ, amelyben élnek, és amely mellett kiállnak.

Éppen ezért nagyon örülök, amikor azt látom, hogy sokan eljöttek ma. Önök Európa jövője. Önöknek kell olyan időszakban hidakat építeni, amikor máshol kerítéseket építenek. Néhányukkal folytatott beszélgetéseimből tudom, hogy ez az Önök elképzelése is arról, hogy akarnak élni Európában. Ez engem és még sokunkat reménnyel tölt el. Nincs szükségünk Európában „kozmetikai beavatkozásra”! Bátor lépésekre van szükség. Talán egy kicsivel több bizakodásra. És több emberségre és szolidaritásra. És mindannyiunkon múlik, hogy megtegyük ezeket a lépéseket. A legjobb, ha együtt.

Szívből köszönöm!